|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1 találat | lapozás: 1-1 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bornemissza Gergely 2017. szeptember 15.Volt egyszer egy……diadalkapu őrtornyokkal, amiből börtön lett: a diadalkapu neve Aurea Porta – Arany-kapu –, a börtönerőd neve törökül Yedikule – magyar tükörfordításban Héttorony. Az Arany-kapu a bizánci császárok diadalíve volt, Theodosius tiszteletére emelték a 4. században. Az Arany-kapu melletti, eredetileg négy torony akkortájt az őrtorony szerepét töltötte be. Ma a Héttorony romos erőd, múzeum Isztambul (régi nevén Konstantinápoly) szomszédságában, hét tornyából hat le is omlott, a 18. században három is megsemmisült földrengés következtében. Volt idő, amikor az oszmán birodalomban a janicsárok szállásaként, a szultáni kincsek kincstáraként, és állambörtönül is szolgált. Egyik hírhedt tornyát Vértoronynak nevezték, amelybe az állam ellenségeiként megbélyegzett foglyokat, a külföldi hatalmak „áruló” képviselőit és az előkelő származású hadifoglyokat zárták be. A lépcsőkön számos feliratot lehet olvasni, különösen az 1600–1714-es évekből, többnyire velencei foglyoktól. A magyarok közül Szilágyi Mihály, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely, Béldi Pál, Esterházy Antal neve a legismertebb. Ha a magyar irodalomban keresgélünk utána, két klasszikusunknál – Gárdonyi Gézánál és József Attilánál – is megjelenik. Gárdonyi az Egri csillagokban leírja az erődöt, amikor is Bornemissza Gergely (Eger híres védője 1555-ben szintén itt vesztette életét) ide érkezik Török Bálint kiszabadítására: „A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik [fogják körül]. Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse. A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek. Ott, a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben [kényelemben], szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet. Egy tavaszi napon két ősz ember üldögélt a Jedikula kertjében a padon. Mind a kettőnek könnyűfajta bilincs kígyózta körül a lábát. Az egyik a térdén könyökölt. A másik a pad karján széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte. Az, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a melle közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a fejét. Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott a Héttoronyban! Ültek szótlanul. A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A cédrusok, tuják és babérfák között virágzott már a tulipán meg a pünkösdirózsa. Fejük fölött egy vén pizáng [banánfa] öles levelei itták a napsugarat. A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és keresztbe fonta. Közben a társára tekintett. – Min gondolkodol, Maylád barátom? – A diófámon – felelt az előrehajló. – Fogarason van egy diófám… A két ember megint hallgatott. Aztán egynehány perc múlva Maylád szólalt meg: – A külső ága elfagyott. Kihajtott-e? Azon tűnődöm. – Kihajtott bizonyosan. A fa elfagy, kihajt. A szőlő is kihajt a tövéről. Csak az ember nem hajt ki…” József Attila 1937-ben írt Karóval jöttél című versében a Héttorony jelképértékű: „Karóval jöttél, nem virággal, / feleseltél a másvilággal, / aranyat ígértél nagy zsákkal / anyádnak és most itt csücsülsz, / mint fák tövén a bolondgomba / (így van rád, akinek van, gondja), / be vagy zárva a Hét Toronyba / és már sohasem menekülsz. / Be vagy a Hét Toronyba zárva, / örülj, ha jut tüzelőfára, / örülj, itt van egy puha párna, / hajtsd le szépen a fejedet.” Az előbbiek tükrében elgondolkodva töprengek azon, hogy a kortárs magyar irodalomnak egyik jeles kiadója is a szomorú emlékeket idéző Héttorony nevet viselte. Verő László (1954–2007) magyar író, költő 1988-ban hozta létre a Héttorony Reklám-Propaganda és Könyvkiadó Kft.-t, e mellett a Budapest Székesfőváros Könyvesházat, amely könyvesboltként és kávéházként is működött. A könyvkiadó mintegy száz kötetet jelentetett meg és a szakmában elismerést vívott ki magának. Verő 2006-ban internetes Héttorony Irodalmi Magazint is alapított. Talán című verséből idézek: „Talán marad utánam egy fa, / Talán marad egy ház, / Talán nevem is megmarad, / Talán egy gondolatom élhet tovább, / Talán jószívvel gondol valaki rám. / Talán ha elmegyek, / Egy könnycsepp is születik, / Talán…” Kedves Olvasóm! Ugye, te is töprengsz néha azon, hol van saját „héttornyod” aranykapuja, őrtornya? Netán diadalívnek hiszed?! Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
